Matt Dinniman: A végítélet forgatókönyve

Műfaj: fantasy? sci-fi? valahol a kettő között?
Kiadó: Agave
Oldalszám: 384 oldal
Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2026

A fülszöveg:
"Üdvözlet, kalandorok!
Az oktatópályáknak vége. Most már kezdődhet az igazi játék.
A földönkívüliek eljöttek, és egy többemeletes, videójátékba illő kazamatává formálták át a bolygót, hogy helyszínéül szolgáljon a galaxis legnépszerűbb reality műsora, a Kazamatakaland a világ körül új évadának. Carl és Muffin pedig a harmadik emeletre érnek, ahol keményebben kell harcolniuk, mint valaha.
A Parti Őrség veteránja és a macskák tiarázott királynője azonban már többször bebizonyította, micsoda megállíthatatlan erőt képviselnek, így a nézettségük az egekben. A közönség vérszomja viszont olthatatlan, ezért a milliók kiirtására szakosodott húsdarálóban egyre változatosabb és halálosabb veszélyek várnak rájuk. Mindemellé megjelenik egy merőben új probléma: a küldetések.
Túlvégvárosnak nevezik azt a valaha hatalmas és virágzó metropoliszt, amelyet egy titokzatos kataklizma tépett darabjaira. Ám az utcái közel sem elhagyatottak. Élőhalottak cirkusza rejtőzik a romok között, miközben meggyilkolt nők potyognak az égből, egy ősi varázslat pedig csőre töltve várja, hogy sötétségbe borítsa a világot.
Vajon Carl és Muffin képesek lesznek még időben megoldani a rejtélyt?
És, ami még fontosabb: Carl végre valahára kerít magának nadrágot?
Új teljesítmény! Második rész!
Egyes szintű kötetedet kettes szintűre fejlesztettük! Öveket becsatolni!"

Számomra a 2025-ös év egyik legnagyobb felfedezettje (és legjobb olvasásélménye) volt a Kazamata hőse, és nagyon boldog voltam, hogy a kiadó ilyen hamar hozta Carl és Muffin Hercegnő kalandjainak folytatását; konkrétan számoltam a napokat a márciusi megjelenésig.

"Megsúgok valami vicceset. A világodból egyetlenegy fogorvos sem maradt a kazamatában. Néhányan eljutottak az első emeletre, de mostanra már az összes kis geci otthagyta a fogát."

Szóval Carl és Muffin (na meg persze Mongó), a játék egyik legnépszerűbb tagjai lejutottak a kazamata harmadik szintjére, ahol egy teljesen más környezet fogadja őket. Településeket találnak, eddig nem látott teremtményeket, ráadásul a játékban megjelennek az úgynevezett küldetések is... Mármint nem most arra gondolok most, hogy meg kell tanulniuk jól kezelni a vészesen növekedő házi-velociraptorukat meg a részeges menedzserüket.

Ebben a kötetben, az új szinten Carlék két küldetésbe csöppennek bele, és hát annyit elmondhatok, hogy aki utálja a bohócokat, az bizony nem ettől a regénytől fogja megszeretni őket (ajánlom is ezt a regényt a bohócutáloknak, mert Carl jó párat seggberúg benne).
Egyébként ahogy az író az első küldetést lezárja, az szerintem gyönyörű. Nagyon szépen írta írta meg jelenetet.

Megmondom őszintén, általában nem szeretek férfi főszereplős könyveket olvasni (a Harry Potter más, jó?). Eleve a naaaagyon népszerű romantasy-műfajban - amiben legtöbbet olvasok -, kevés a férfi főszereplős regény, meg hát nő lévén nyilván egy női karakterrel nagyobb eséllyel tudok azonosulni.
Carl karakterét imádom. Nagyon emberi, empatikus, fejlődőképes, többdimenziós (és még közel sem tudunk róla mindent), és az író nagyon szépen és nagyon okosan, szép lassan ismerteti meg őt velünk. Ha mi is ott lennénk a kazamatában Carl csapattársaként, körülbelül pont így ismernénk meg őt, ilyen tempóban haladva.
Nagyon szeretem, ahogy érezhetően fejlődik Carl és Muffin személyisége, és a kapcsolatuk is: hogy Carl már igazából nem is macskaként tekint Muffinra, hanem partnerként, barátként, családtagként. Egyre jobban ragaszkodnak egymáshoz, és egyre inkább megismerik a másikat.

És az egyik legfontosabb: én egyszerűen imádom ennek a könyvsorozatnak humorát; nagyon ritkán fordul elő velem, hogy szó szerint hangosan felröhögök olvasás közben, de a Kazamata hőse elérte ezt nálam, és A végítélet forgatókönyve ugyanígy. Még mindig azt mondom, hogy ez a könyv egy milleniál álom, ráadásul Matt Dinniman egy zseni, mert teremtett egy olyan világot, amibe bármilyen őrültséget és beteg poént beleírhat, ami csak eszébe jut.
És bele is írja.

Brandy értékelése:

Most komolyan egy macska a főszereplő benne? MUFFIN HERCEGNŐ, A GAZDIMMAL MEGENNÉNK TITEKET REGGELIRE!

Michael McDowell: A gát

Műfaj: misztikus, horror, de szerintem legfőképpen családregény
Kiadó: Európa
Oldalszám: 336 oldal
Eredeti megjelenés éve: 1983
Magyar megjelenés éve: 2025

A fülszöveg:
"Bárcsak éhen halt volna abban a szállodai szobában! Az Alabama állambeli Perdido városka és a Caskey család matriarchája mindent kockára tenne azért, hogy uralma alá hajtsa menyét, a szépséges Elinort, aki elcsavarta a fia fejét, miután az kimentette az árvíz fogságából.
Azóta dúl a hatalmi harc a két nő között, és a titokzatos, a folyóhoz misztikus vonzalommal kötődő, démoni erejű ifjú hölgy áll nyerésre.
De mi történik, ha megépül a várost átszelő, kíméletlen sodrású folyó partjain a gát? Ki fizeti meg az árát, és miféle áldozatokat követelve? Mindig a legártatlanabbak vesznek oda?
Michael McDowell modern horrorklasszikusa, a Blackwater saga második kötetének város- és családtörténete szó szerint szívszaggató, és a hátborzongató déli gótika csáberejével ejti rabul az olvasói képzeletet."

A történet ott folytatódik, ahol a Blackwater-saga első része - Az árvíz - véget ért: Elinor és Oscar végre megszabadultak Mary-Love-tól és beköltöztek a saját otthonukba (bár ennek ára az elsőszülött lányuk, Miriam volt, akit otthagytak a nagyanyjánál).
Szóval az ember lánya azt hinné, hogy most, hogy már nem él egy fedél alatt anyós és meny, végre kicsit béke lesz, és Mary-Love csak talál már magának valami más hobbit is, mint a menye kínzása, de hát... nem. Az asszony egyre inkább azt érzi, hogy csúszik ki a keze közül az irányítás, amiért egyértelműen Elinort találja felelősnek. Mi mást tehetne hát, minthogy bosszút forral, és oda próbál ütni, ahol a fiatal nőnek a legjobban fáj: mindent megtesz, hogy minél előbb megépülhessen Perdido köré a gát, ami majd jól megvédi a városkát a jövőbeli a nagy árvizektől (és az Elinorhoz hasonló katasztrófáktól, persze). Az anyósnak hamar lejön, hogy a menye enyhén szólva sem támogatja az új gát megépülését, szóval Mary-Love készségesen befogadja otthonába a létesítmény tervezőmérnökét, hogy a projekt minél gyorsabban és zavartalanabbul haladhasson: és közben persze folyamatosan (a szomszédban élő) Elinor orra alá legyen dörgölve a folyamat.

Nagyon szeretem ezt a sorozatot. Az árvizet talán két nap alatt olvastam ki, A gát pedig egyetlen délelőtt alatt lecsúszott - pedig a regény nem rövidebb, mint az első rész.

Olvastam, hogy sokan hiányolták Az árvízből az igazán hátborzongató jeleneteket... na, hát itt már kapunk belőlük (és szerintem ez még mindig csak a kezdet).

Megismerhettünk új karaktereket, születik egy új kisbaba, történnek szörnyű dolgok, Perdido lakóinak élete zajlik és halad előre. Számomra a sorozat lényege még mindig nem a misztikus- és horror-elemekben van (és szerintem soha nem is lesz), hanem abban, ahogyan az emberi kapcsolatokat a szerző bemutatja. Szerintem nincs olyan ember, aki valamelyik szállal ne tudna azonosulni: a világ egyik legproblémásabb kapcsolata az anyós-meny viszony ugye, de az anya-lánya, anya-fia kapcsolatok sem épp egyszerűek.

A regény központi figurája ezúttal szerintem nem Elinor, hanem egyértelműen Mary-Love volt, és be kell vallanom, hogy nagyon sokszor szánakozva "tekintettem" szerencsétlen asszonyra, és tényleg szeretném megérteni őt, hogy miért is lett ilyen, miért viselkedik így a szeretteivel, miért akarja ennyire kontrollálni őket.

Brandy értékelése:

Mondjuk kutyák nincsenek benne, de legalább macskák sem.

DNF - Szántó Dániel: A siófoki ragadozó

Műfaj: krimi
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 376 oldal
Megjelenés éve: 2024

A fülszöveg:
"2012-ben egy nagy jövő előtt álló, tehetséges kosarasfiúnak nyoma vész. Szalay Dragan, a siófoki csapat sztárjátékosa a Dombóvár elleni mérkőzést követően ünnepelni indul a barátaival, ám végül nem érkezik meg az úti céljához.
2014-ben egy kutyasétáltató nő a töreki tanösvényen furcsa dologra lesz figyelmes: a vizslája egy emberi combcsonttal a szájában szaladgál. Az ORFK két fiatal nyomozója, Szilveszter és Viola a tetthelyre érkezés után újranyitja Dragan eltűnési ügyét, ezúttal már gyilkossági esetként. A nyomozás napfényre hozza a bűntény mögött rejlő sötét titkokat: családon belüli erőszak, féltékenység, megcsalás… Szalay Dragan viharos életet élt, a potenciális gyanúsítottak száma pedig egyre csak növekszik. Eközben a két nyomozó élete is veszélybe kerül: talán túl közel kerültek az elkövetőhöz?
Szántó Dániel új regénye a szerzőtől megszokott módon a bűnügyön túl fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozik: milyen kihívásokkal kell megküzdeniük azoknak a fiataloknak, akik a hirtelen jött hírnév hatására egyre jobban elszigetelődnek családjuktól, barátaiktól, és a siker nyomása alatt magányosan kell élniük életüket. A siófoki ragadozó drámai fordulatokkal átszőtt krimi, és egyben megrázó lélektani történet."

A könyv harmadáig jutottam, addig sikerült kitartani, és hát... ez is egy olvasásélmény volt, csak épp nem olyan, amire vágyom.

Nem szeretek félretenni könyveket, de van nálam egy szabály: amikor egy kötet már nem szórakoztat, csak bosszant, és azon kapom magam, hogy felforr tőle a nógrádi vérem (nem a jó értelemben) és órák óta buhogok itt miatta, akkor azt abba kell hagyni.

Tartozom egy vallomással: szeretek kritizálni, de a látszat ellenére elég elnéző vagyok, szóval attól még, hogy egy könyvvel kapcsolatban sorolom a "hibákat", attól még én szerethetem azt a könyvet. Sőt, szerencsére a legtöbb olvasmányomat szerettem/szeretem is.

Ezt viszont nagyon nem szerettem.

A valóságtól teljesen elrugaszkodott, tele van zavaró hibával - személyes kedvencem, mikor az író belezavarodik a karakterek neveibe, és elkezdi keverni azokat.
A másik "kedvencem" a - borzasztóan ellenszenves - férfi főszereplő személye: nagyot néztem, mikor kiderült, hogy a nagyontapasztalt és nagyonokos, állami gondozásból kikeveredett és autista tesójáról egyedül gondoskodó gyilkossági főnyomozónk, Szilveszter csak huszonkét éves. Nem igazán világos számomra, hogy ez huszonkét évesen hogyan jöhet össze valakinek (szerintem leginkább sehogy, kivéve persze, ha te vagy Dr. Spencer Reed).
Továbbá Szilveszter ilyeneket mond:

"- A srác vérbeli csibész volt - Szilveszter valamiért rokonszenvet érzett Dragannal."

Ki mond már ilyet huszonkét évesen, na meg eleve ez a mondat is fura: úgy jön le, mintha Szilveszter Dragannal közösen érezne rokonszenvet, de hát szegény Dragan halott, nem hiszem, hogy bármit is érez Szilveszterrel karöltve; ez helyesen úgy lenne, hogy "rokonszenvet érzett Dragan iránt", de ez már durva szőrszálhasogatás, tudom, lépj továbbl, Lili, haladjunk.

Az sokkal jobban zavart, ahogy a nyomozás vezetve volt, és azon például nem bírtam továbblépni, hogy a nyomozók az áldozat apjának a füzetéből nyomoznak, az alapján indulnak el (még szerencse, hogy volt az a füzet, hehe). A munkám miatt minden nap tapasztalom, hogy bizony a nyomozóhatóságok sok esetben... khm... nincsenek a helyzet magaslatán (nagy tisztelet a kivételnek, mert van kivétel), de azért na, ne már, hogy egy random hozzátartozó füzete alapján vezetjük a nyomozást, nem pedig a hároméves nyomozati anyag alapján (nyomozóink elő sem vették például a három éve készült feljegyzéseket, jegyzőkönyveket tanúmeghallgatásokról, stb.). Arról nem is beszélve, hogy én tanultam (a jogi karon) kriminalisztikát és krimináltechnikát, és hát ez az egész ahogy rögtön a könyv legelején az áldozatot azonosították, az is, hát "érdekes"... Jó, nem megyek bele... Szóval a történet köszönőviszonyban sincs a valósággal, ami így, hogy a könyv kis hazánkban játszódik, nagyon zavaró. Ha mindezt áthelyeznénk a távoli Egyesült Államokba, akkor is tudnánk, hogy a fikció nem hasonlít a valósághoz, viszont lehet, hogy mindez nem piszkálna ennyire, mert hozna egy CSI: New York vagy Döglött akták-hangulatot... De így az olvasó akaratlanul is összeveti a leírtakat a valósággal.

Legtöbbször fantasy-t olvasok, az a komfort-műfajom, így nyilván nem szoktam bánni, ha a könyvem nem a realitáson alapul, de egy magyar krimitől őszintén szólva én azt várnám el, hogy ragaszkodjon a valósághoz. Nagyon csúnyát fogok mondani, de egy krimiírótól pedig azt várnám, hogy legyen meg a regénye mögött az a kutatómunka, amivel hitelessé teszi a történetet... Sajnos ez esetben, ezzel a könyvvel kapcsolatban ez nem volt meg.

Brandy értékelése:

Most már én is képben vagyok ami a magyar nyomozóhatóság munkáját illeti - miután a gazdi a könyvét dühödten lengetve egész délelőtt szónokolt róla a nappaliban.

Caroline Peckham & Susanne Valenti: Árnyhercegnő

Műfaj: fantasy, dark fantasy, romantasy
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 840 oldal
Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2026

A fülszöveg:
"Az árnyak a véremben vannak.
Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek.
De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő.
A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet.
Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel.
És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel.
Vagy mi, vagy ők.
Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul."

Ezt a könyvet a Moobius Márkanagykövet Program keretében kaptam, mint márkanagykövet, és ez úton is nagyon hálásan köszönöm <3

💀 Figyelmeztetés: a bejegyzés 1000%, hogy spoilereket tartalmaz, mind ezzel a könyvvel, mind az előző kötetekkel kapcsolatban

Lényegében azt már megszokhattuk, hogy az a Zodiákus akadémia könyvek váza, hogy az előző rész végén történik valami naaaagy dolog, az új részben pedig ez szépen lecseng és elfelejtődik, egy icipicit előremozdul a történet (de tényleg csak kicsit, mert bár ez már a negyedik rész, és ez is majdnem 900 oldalas, még mindig csak a lányok első tanévénél járunk... Gyerekek, én nem is csodálom, hogy Tory és Darcy olyan könnyen túllendülnek dolgokon, hát ennyi történést megjegyezni sem lehet, én arra sem emlékszem, hogy tegnap előtt mit ebédeltem, na meg néha órákig a mosógépben felejtem a törülközőket), és közben az ikreknek megvannak a saját kis belső problémáik, küzdelmeik a saját lelkükben.
Meg egymással.
Mert a negyedik rész az a rész, amikor megérkezett a borítékolható konfliktus és eltávolodás a lányok közt. Kell ilyen rész, szerintem a jövőben is lesz még ilyen rész, nem lehet mindig minden szivárvány és napsütés, még a Harry Potterben Harry és Ron között is kétszer volt mosolyszünet. Tetszett, hogy az írónők nem húzták túl ezt a szálat, hanem időben meghozták a konfliktus feloldását.

kép forrása: én

De ha már Harry Potter... Is it just me, vagy másnál is kiverte a biztosítékot az az ordas nagy Harry Potter koppintás, ami megérkezett Diego sapijával, alias a horcrux széttépett lélek-szállal, ami egy tárgyba kapaszkodik bele? Egyszerűen nem hittem el, és igazából nem is láttam értelmét, mert végül semmit sem kezdtek ezekkel az új infókkal (gondolom, majd a következő könyvekben bontakozik ki ennek a jelentősége), de vártam, hogy az egyik lány (mondjuk Darcy) viccelődjön vele, hogy jé, ez olyan, mint a Harry Potterben volt (nem, sajna nem hangzott el ilyen, pedig elbírta volna ez a történet, szerintem).
De ha már itt tartunk, még mindig nem derült ki az sem, hogy a suliban a négy ház mégis mire fel gyűjtögeti annyira a pontokat (ahogy az sem, hogy melyik ház hogy áll a pontgyűjtésben). Soha senki nem kérdezte meg, vagy mondta el, hogy minek vannak pontok. Csak nem házkupa van be lehet váltani őket egy plusz sajtburgerre? Nem tudjuk.

A harmadik könyv végén kiderült, hogy a lányok a rendjük szerint főnixek (nekem ez nagyon tetszik). Nem sokat tudunk meg a főnix-rendről így a negyedik kötetben sem, de őszintén szólva ez az ikreket sem nagyon zavarja... Jó, oké, ezt annak a számlájára lehet írni, hogy küzdenek az árnyakkal meg a szerelmi bonyodalmakkal.

Orion és Darius bromance kapcsolatát még mindig jobban szeretem, mint az Orion és Darcy-féle szerelmet (amivel egyébként nincs bajom, csak szimplán szigorú vagyok a szerelmi szálakkal). A Darius és Tory-féle szerelmet pedig nagyon szeretném, ha Tory végre magába nézne, és hajlandóak lennének normálisan kommunikálni egymással a felek. A könyv 600 oldalára már azt éreztem, hogy Tory már "csakazértis" buhog Dariusra, és jó, értem én, hogy ellenkezni időnként jó (kérdezzétek csak meg a vőlegényemet), de 840 oldalon keresztül már kicsit fárasztó, és ami engem illet, én esküszöm, hogy a csodájára járok annak, hogy Darius még mindig nem hagyta Tory-t a fenébe.

Tory beszélgetéseit Orionnal jobban szerettem olvasni, hogy Orion beszélgetéseit Darcy-val, Nox felbukkanásának pedig egyelőre nem érzem jelentőségét, de a könyves közösségnek hála tudom (sejtem), hogy ez majd később kibontakozik.

Összegezve:

Minden hiba és baki és furcsaság ellenére ez a könyv is hozza azt, amiért a Zodiákus akadémia sorozatot tavaly megszerettem: egyszerűen nagyon szórakoztató, egyáltalán nem veszi komolyan saját magát (épp ez benne a jó). Az írónők olyan világot alkottak, amibe gyakorlatilag bármit behozhatnak, és én szeretem ezt a "sosem tudni, mi fog történni"-érzést olvasás közben.

Kedvenc szereplőm:
Geraldine (és Xaviert is szeretem)

Kedvenc jelenetem:

Minden jelenet Geraldine-nal; és a karácsony fejezetek, főleg a közös ünneplés az Örökösökkel.

Brandy értékelése:

A lánygazdi nagyon boldog volt, mikor kibontott egy csomagot és ez a könyv lapult benne, azóta pedig legalább tízszer elmondta, hogy a következő rész nyár végén jelenik meg, úgyhogy 10/10, és még croissant-ok is vannak ebben a könyvben.

@bookedwithlili #zodiákusakadémia #booktok #könyvtok #könyv #olvasás ♬ Opalite - Taylor Swift