DNF - Szántó Dániel: A siófoki ragadozó

Műfaj: krimi
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 376 oldal
Megjelenés éve: 2024

A fülszöveg:
"2012-ben egy nagy jövő előtt álló, tehetséges kosarasfiúnak nyoma vész. Szalay Dragan, a siófoki csapat sztárjátékosa a Dombóvár elleni mérkőzést követően ünnepelni indul a barátaival, ám végül nem érkezik meg az úti céljához.
2014-ben egy kutyasétáltató nő a töreki tanösvényen furcsa dologra lesz figyelmes: a vizslája egy emberi combcsonttal a szájában szaladgál. Az ORFK két fiatal nyomozója, Szilveszter és Viola a tetthelyre érkezés után újranyitja Dragan eltűnési ügyét, ezúttal már gyilkossági esetként. A nyomozás napfényre hozza a bűntény mögött rejlő sötét titkokat: családon belüli erőszak, féltékenység, megcsalás… Szalay Dragan viharos életet élt, a potenciális gyanúsítottak száma pedig egyre csak növekszik. Eközben a két nyomozó élete is veszélybe kerül: talán túl közel kerültek az elkövetőhöz?
Szántó Dániel új regénye a szerzőtől megszokott módon a bűnügyön túl fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozik: milyen kihívásokkal kell megküzdeniük azoknak a fiataloknak, akik a hirtelen jött hírnév hatására egyre jobban elszigetelődnek családjuktól, barátaiktól, és a siker nyomása alatt magányosan kell élniük életüket. A siófoki ragadozó drámai fordulatokkal átszőtt krimi, és egyben megrázó lélektani történet."

A könyv harmadáig jutottam, addig sikerült kitartani, és hát... ez is egy olvasásélmény volt, csak épp nem olyan, amire vágyom.

Nem szeretek félretenni könyveket, de van nálam egy szabály: amikor egy kötet már nem szórakoztat, csak bosszant, és azon kapom magam, hogy felforr tőle a nógrádi vérem (nem a jó értelemben) és órák óta buhogok itt miatta, akkor azt abba kell hagyni.

Tartozom egy vallomással: szeretek kritizálni, de a látszat ellenére elég elnéző vagyok, szóval attól még, hogy egy könyvvel kapcsolatban sorolom a "hibákat", attól még én szerethetem azt a könyvet. Sőt, szerencsére a legtöbb olvasmányomat szerettem/szeretem is.

Ezt viszont nagyon nem szerettem.

A valóságtól teljesen elrugaszkodott, tele van zavaró hibával - személyes kedvencem, mikor az író belezavarodik a karakterek neveibe, és elkezdi keverni azokat.
A másik "kedvencem" a - borzasztóan ellenszenves - férfi főszereplő személye: nagyot néztem, mikor kiderült, hogy a nagyontapasztalt és nagyonokos, állami gondozásból kikeveredett és autista tesójáról egyedül gondoskodó gyilkossági főnyomozónk, Szilveszter csak huszonkét éves. Nem igazán világos számomra, hogy ez huszonkét évesen hogyan jöhet össze valakinek (szerintem leginkább sehogy, kivéve persze, ha te vagy Dr. Spencer Reed).
Továbbá Szilveszter ilyeneket mond:

"- A srác vérbeli csibész volt - Szilveszter valamiért rokonszenvet érzett Dragannal."

Ki mond már ilyet huszonkét évesen, na meg eleve ez a mondat is fura: úgy jön le, mintha Szilveszter Dragannal közösen érezne rokonszenvet, de hát szegény Dragan halott, nem hiszem, hogy bármit is érez Szilveszterrel karöltve; ez helyesen úgy lenne, hogy "rokonszenvet érzett Dragan iránt", de ez már durva szőrszálhasogatás, tudom, lépj továbbl, Lili, haladjunk.

Az sokkal jobban zavart, ahogy a nyomozás vezetve volt, és azon például nem bírtam továbblépni, hogy a nyomozók az áldozat apjának a füzetéből nyomoznak, az alapján indulnak el (még szerencse, hogy volt az a füzet, hehe). A munkám miatt minden nap tapasztalom, hogy bizony a nyomozóhatóságok sok esetben... khm... nincsenek a helyzet magaslatán (nagy tisztelet a kivételnek, mert van kivétel), de azért na, ne már, hogy egy random hozzátartozó füzete alapján vezetjük a nyomozást, nem pedig a hároméves nyomozati anyag alapján (nyomozóink elő sem vették például a három éve készült feljegyzéseket, jegyzőkönyveket tanúmeghallgatásokról, stb.). Arról nem is beszélve, hogy én tanultam (a jogi karon) kriminalisztikát és krimináltechnikát, és hát ez az egész ahogy rögtön a könyv legelején az áldozatot azonosították, az is, hát "érdekes"... Jó, nem megyek bele... Szóval a történet köszönőviszonyban sincs a valósággal, ami így, hogy a könyv kis hazánkban játszódik, nagyon zavaró. Ha mindezt áthelyeznénk a távoli Egyesült Államokba, akkor is tudnánk, hogy a fikció nem hasonlít a valósághoz, viszont lehet, hogy mindez nem piszkálna ennyire, mert hozna egy CSI: New York vagy Döglött akták-hangulatot... De így az olvasó akaratlanul is összeveti a leírtakat a valósággal.

Legtöbbször fantasy-t olvasok, az a komfort-műfajom, így nyilván nem szoktam bánni, ha a könyvem nem a realitáson alapul, de egy magyar krimitől őszintén szólva én azt várnám el, hogy ragaszkodjon a valósághoz. Nagyon csúnyát fogok mondani, de egy krimiírótól pedig azt várnám, hogy legyen meg a regénye mögött az a kutatómunka, amivel hitelessé teszi a történetet... Sajnos ez esetben, ezzel a könyvvel kapcsolatban ez nem volt meg.

Brandy értékelése:

Most már én is képben vagyok ami a magyar nyomozóhatóság munkáját illeti - miután a gazdi a könyvét dühödten lengetve egész délelőtt szónokolt róla a nappaliban.

Caroline Peckham & Susanne Valenti: Árnyhercegnő

Műfaj: fantasy, dark fantasy, romantasy
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 840 oldal
Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2026

A fülszöveg:
"Az árnyak a véremben vannak.
Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek.
De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő.
A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet.
Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel.
És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel.
Vagy mi, vagy ők.
Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul."

Ezt a könyvet a Moobius Márkanagykövet Program keretében kaptam, mint márkanagykövet, és ez úton is nagyon hálásan köszönöm <3

💀 Figyelmeztetés: a bejegyzés 1000%, hogy spoilereket tartalmaz, mind ezzel a könyvvel, mind az előző kötetekkel kapcsolatban

Lényegében azt már megszokhattuk, hogy az a Zodiákus akadémia könyvek váza, hogy az előző rész végén történik valami naaaagy dolog, az új részben pedig ez szépen lecseng és elfelejtődik, egy icipicit előremozdul a történet (de tényleg csak kicsit, mert bár ez már a negyedik rész, és ez is majdnem 900 oldalas, még mindig csak a lányok első tanévénél járunk... Gyerekek, én nem is csodálom, hogy Tory és Darcy olyan könnyen túllendülnek dolgokon, hát ennyi történést megjegyezni sem lehet, én arra sem emlékszem, hogy tegnap előtt mit ebédeltem, na meg néha órákig a mosógépben felejtem a törülközőket), és közben az ikreknek megvannak a saját kis belső problémáik, küzdelmeik a saját lelkükben.
Meg egymással.
Mert a negyedik rész az a rész, amikor megérkezett a borítékolható konfliktus és eltávolodás a lányok közt. Kell ilyen rész, szerintem a jövőben is lesz még ilyen rész, nem lehet mindig minden szivárvány és napsütés, még a Harry Potterben Harry és Ron között is kétszer volt mosolyszünet. Tetszett, hogy az írónők nem húzták túl ezt a szálat, hanem időben meghozták a konfliktus feloldását.

kép forrása: én

De ha már Harry Potter... Is it just me, vagy másnál is kiverte a biztosítékot az az ordas nagy Harry Potter koppintás, ami megérkezett Diego sapijával, alias a horcrux széttépett lélek-szállal, ami egy tárgyba kapaszkodik bele? Egyszerűen nem hittem el, és igazából nem is láttam értelmét, mert végül semmit sem kezdtek ezekkel az új infókkal (gondolom, majd a következő könyvekben bontakozik ki ennek a jelentősége), de vártam, hogy az egyik lány (mondjuk Darcy) viccelődjön vele, hogy jé, ez olyan, mint a Harry Potterben volt (nem, sajna nem hangzott el ilyen, pedig elbírta volna ez a történet, szerintem).
De ha már itt tartunk, még mindig nem derült ki az sem, hogy a suliban a négy ház mégis mire fel gyűjtögeti annyira a pontokat (ahogy az sem, hogy melyik ház hogy áll a pontgyűjtésben). Soha senki nem kérdezte meg, vagy mondta el, hogy minek vannak pontok. Csak nem házkupa van be lehet váltani őket egy plusz sajtburgerre? Nem tudjuk.

A harmadik könyv végén kiderült, hogy a lányok a rendjük szerint főnixek (nekem ez nagyon tetszik). Nem sokat tudunk meg a főnix-rendről így a negyedik kötetben sem, de őszintén szólva ez az ikreket sem nagyon zavarja... Jó, oké, ezt annak a számlájára lehet írni, hogy küzdenek az árnyakkal meg a szerelmi bonyodalmakkal.

Orion és Darius bromance kapcsolatát még mindig jobban szeretem, mint az Orion és Darcy-féle szerelmet (amivel egyébként nincs bajom, csak szimplán szigorú vagyok a szerelmi szálakkal). A Darius és Tory-féle szerelmet pedig nagyon szeretném, ha Tory végre magába nézne, és hajlandóak lennének normálisan kommunikálni egymással a felek. A könyv 600 oldalára már azt éreztem, hogy Tory már "csakazértis" buhog Dariusra, és jó, értem én, hogy ellenkezni időnként jó (kérdezzétek csak meg a vőlegényemet), de 840 oldalon keresztül már kicsit fárasztó, és ami engem illet, én esküszöm, hogy a csodájára járok annak, hogy Darius még mindig nem hagyta Tory-t a fenébe.

Tory beszélgetéseit Orionnal jobban szerettem olvasni, hogy Orion beszélgetéseit Darcy-val, Nox felbukkanásának pedig egyelőre nem érzem jelentőségét, de a könyves közösségnek hála tudom (sejtem), hogy ez majd később kibontakozik.

Összegezve:

Minden hiba és baki és furcsaság ellenére ez a könyv is hozza azt, amiért a Zodiákus akadémia sorozatot tavaly megszerettem: egyszerűen nagyon szórakoztató, egyáltalán nem veszi komolyan saját magát (épp ez benne a jó). Az írónők olyan világot alkottak, amibe gyakorlatilag bármit behozhatnak, és én szeretem ezt a "sosem tudni, mi fog történni"-érzést olvasás közben.

Kedvenc szereplőm:
Geraldine (és Xaviert is szeretem)

Kedvenc jelenetem:

Minden jelenet Geraldine-nal; és a karácsony fejezetek, főleg a közös ünneplés az Örökösökkel.

Brandy értékelése:

A lánygazdi nagyon boldog volt, mikor kibontott egy csomagot és ez a könyv lapult benne, azóta pedig legalább tízszer elmondta, hogy a következő rész nyár végén jelenik meg, úgyhogy 10/10, és még croissant-ok is vannak ebben a könyvben.

@bookedwithlili #zodiákusakadémia #booktok #könyvtok #könyv #olvasás ♬ Opalite - Taylor Swift